Címke: blog

Egy mesével szívesebben kezdtem volna. Sőt egy mesével volt szándékomban kezdeni, de azt „nem lehetett”. Nem hagyta magát a történet és újra meg akarta mutatni nekem, hogy a megérzésem, a hang, ami beszél bennem…szóval, a történet a mesével vezetett el magához.

Úgy döntöttem, hogy elsőként a saját archívumomat nyitottam meg. És mert vannak meséim, történeteim keresni kezdtem egyet. Egyet, melyet akkor és ott a valamikorban leírtam. És az egyik dokumentum megnyitása hozta a másikat. Úgy indultam neki, hogy az oldalak olvasása különösebben újat nemigen tartogathat, hiszen jómagam írtam őket tele. És nem gondoltam azt sem, hogy valamikori párkapcsolatom egymásközti terápiás pillanatában a volt férfi által írt mesék újraolvasása valamiféle újabb felismerést hozhat (bocs, nem töröltem őket). És hozott. Őrület, komolyan. Nem a volt férfival kapcsolatban hozott felismerést, mert életem azon „kalandos” időszakát már régen a helyére tettem és lezártam, hanem magammal kapcsolatban.

Ahogy az emberlánya és nyilván ez megesik az emberfiával is, amikor szeret, akkor vak és sem látni, sem hallani nem akar. Persze a szerelmi állapotnak az akarathoz nem sok köze van, de most ezen a síkon nem kalandozunk el. Miként azon sem, hogy milyen társat vagy társnak tűnő partnert vonzunk az életünkbe. Szóval, ahogy a volt férfi meséit is elolvastam újra, ismét megérkezett az a furcsa érzés, ami oly ismerősnek tűnt hirtelen. Egy érzés, aminek „évszázadokkal ezelőtt” nem mentem utána. És a gondolatoknak sem, melyeket az érzéseim hívtak életre. Túl nagy volt a zaj körülöttem és bennem, nem adtam teret és időt magamnak az elcsendesedésre, hogy meghallhassam magam. És ha meg is hallottam, nem akartam hallani.

A volt férfi meséire ma már távolságtartóan azt mondanám plagizáltak. 

És hogy nem arról kötöttünk egyezséget, miszerint letöltünk és kicsit átformálunk a mások tollából már megíródott történeteket. Akkor és ott „évszázadokkal ezelőtt” az volt a „könnyebbik” út, hogy nem gördítettem akadályt kapcsolatunk útjába. Hallottam, de nem akartam meghallani a belső hangomat sok minden másról sem, és szabad utat engedtem saját lejtmenetemnek egy nárcisztikus férfi mellett.  

És így lett ez most, hogy mesét szerettem volna, de a történet nem hagyta. „Nem hagyta” és újra rámutatott, hogy amit akkor és ott éreztem, igaz volt. Hogy amitől akkor és ott a belső hangom óvni próbált engem, az igaz volt. Ez a történet a mesével vezetett el magához és megerősített engem abban, hogy a számomra jó úton járok, adok teret és időt az elcsendesedésre, arra, hogy meghalljam azt, amit a lényem üzen nekem.

Amit érzel az valid, a belső hang tiszta hallása nagy kincs.

Köszönöm, hogy olvastál.