Fő tartalom átugrása

Címke: párkapcsolat

Egy történet, ami mesésen indult

Egy mesével szívesebben kezdtem volna. Sőt egy mesével volt szándékomban kezdeni, de azt „nem lehetett”. Nem hagyta magát a történet és újra meg akarta mutatni nekem, hogy a megérzésem, a hang, ami beszél bennem…szóval, a történet a mesével vezetett el magához.

Úgy döntöttem, hogy elsőként a saját archívumomat nyitottam meg. És mert vannak meséim, történeteim keresni kezdtem egyet. Egyet, melyet akkor és ott a valamikorban leírtam. És az egyik dokumentum megnyitása hozta a másikat. Úgy indultam neki, hogy az oldalak olvasása különösebben újat nemigen tartogathat, hiszen jómagam írtam őket tele. És nem gondoltam azt sem, hogy valamikori párkapcsolatom egymásközti terápiás pillanatában a volt férfi által írt mesék újraolvasása valamiféle újabb felismerést hozhat (bocs, nem töröltem őket). És hozott. Őrület, komolyan. Nem a volt férfival kapcsolatban hozott felismerést, mert életem azon „kalandos” időszakát már régen a helyére tettem és lezártam, hanem magammal kapcsolatban.

Ahogy az emberlánya és nyilván ez megesik az emberfiával is, amikor szeret, akkor vak és sem látni, sem hallani nem akar. Persze a szerelmi állapotnak az akarathoz nem sok köze van, de most ezen a síkon nem kalandozunk el. Miként azon sem, hogy milyen társat vagy társnak tűnő partnert vonzunk az életünkbe. Szóval, ahogy a volt férfi meséit is elolvastam újra, ismét megérkezett az a furcsa érzés, ami oly ismerősnek tűnt hirtelen. Egy érzés, aminek „évszázadokkal ezelőtt” nem mentem utána. És a gondolatoknak sem, melyeket az érzéseim hívtak életre. Túl nagy volt a zaj körülöttem és bennem, nem adtam teret és időt magamnak az elcsendesedésre, hogy meghallhassam magam. És ha meg is hallottam, nem akartam hallani.

A volt férfi meséire ma már távolságtartóan azt mondanám plagizáltak. 

És hogy nem arról kötöttünk egyezséget, miszerint letöltünk és kicsit átformálunk a mások tollából már megíródott történeteket. Akkor és ott „évszázadokkal ezelőtt” az volt a „könnyebbik” út, hogy nem gördítettem akadályt kapcsolatunk útjába. Hallottam, de nem akartam meghallani a belső hangomat sok minden másról sem, és szabad utat engedtem saját lejtmenetemnek egy nárcisztikus férfi mellett.  

És így lett ez most, hogy mesét szerettem volna, de a történet nem hagyta. „Nem hagyta” és újra rámutatott, hogy amit akkor és ott éreztem, igaz volt. Hogy amitől akkor és ott a belső hangom óvni próbált engem, az igaz volt. Ez a történet a mesével vezetett el magához és megerősített engem abban, hogy a számomra jó úton járok, adok teret és időt az elcsendesedésre, arra, hogy meghalljam azt, amit a lényem üzen nekem.

Amit érzel az valid, a belső hang tiszta hallása nagy kincs.

Köszönöm, hogy olvastál.

Érzelmi tudatosság | Párkapcsolati workshop-sorozat

Minden év egyforma lesz, ha nem változunk, ha nem változtatunk. Mi egy olyan utazásra hívunk, ami mélyebb megértést ad majd számodra, magadról. Hogy mind jobban és jobban értsd érzéseidet, gondolataidat, cselekedeteidet, döntéseidet, viselkedésed, mind azt, ami Te vagy. Vagy lehetnél egy párkapcsolatodban.

Workshop-sorozat: 1 + 4 alkalom három hetente szerda este: 18 – 21 óra között

Csoportvezetői: Szabó Edina és Csontos Tamás Péter

Időpontok:

2025. február 19.szerda, 18.00 – 21.00
2025. március 12.szerda, 18.00 – 21.00
2025. április 2.szerda, 18.00 – 21.00
2025. április 23.szerda, 18.00 – 21.00
2025. május 14.szerda, 18.00 – 21.00

Helyszín: III. kerület Budapest, Szőlőkert köz.